2011. július 15., péntek

 Yoite életem (egyik) szerelme *-*
Anime: Nabari no Ou

Üdv.
Mit is mondhatnék? Az már egyszer biztos, hogy elég érdekes időszakon vagyok keresztül. Nem ecsetelem, nincs se kedvem, se hangulatom leírni. Úgy sem érteni senki miről hadoválok.

No, akkor. Ajánlanám mindenkinek a figyelmébe a Nabari no Ou (Nabari királya) címmel ékeskedő animét. A mostani cenzúra rendszer szerint én egy 12-es pamacsot csúsztatnék a sarkába, mert nem történik benne semmi "borzalmas, brutális, stb" azon kívül, hogy meghal benne jó pár ember és nem cenzúrázzák benne a vért (aminek szerintem semmi értelme, mert attól még hogy feketére színezik a vért, az vér marad 'cebzúrázva' névvel. lol ezt sosem értettem, mindegy is). Az egész egy Rokujo Miharu nevű 14 éves kissrácról szól. Mondjuk az egész Naruto copy, de attól függetlenül élvezhető. Egyedül a klán lemészárlós, testvérharcos dolog csapta ki a biztosítékot nálam, de legalább nincsenek benne jelentéktelenül unalmas töltelék részek. Az egész anime 26 részes, ami azért egész optimális. Visszatérve Miharura, elég unszinpatikus az elején. Olyan 'Sasuke az isten és nem törődik senkivel' típus, de a sorozat folyamán gyökeresen, elég látványosan változik meg a személyisége. A múltjára abszolút nem emlékszik, azt is csak később tudja meg, hogy az ő testében van elzárva a Shinrabanshou (copy copy copy ><), ami egyébként a világ minden bölcsességének a birtokában van, stb stb... Szóval nagy a hatalma, de Miharu még nem tudja irányítani. Jönnek a "barátok" (akiket szintén nem csípek olyan nagyon) plusz a sensei,aki valójában egy gyáva alak és inkább menekül,minthogy szembenézzen a dolgokkal. No mindegy. Aizawa halhatatlan, Shimizu bosszút fogadotta bátyja ellen,mert az lemészárolta a klánjukat, de aztán a végére borzasztóan kijönnek egymással. Na jó... Hagyjuk a frászba, mert így elnézve a dolgot csak lehúzom az animét >< Pedig imádtam.*-* Márcsak Yoitemiatt is *-* Kiskorában szülei úgy kezelték, mintha meg sem született volna. Bántalmazták, azt mondták neki jobb lett volna ha meg sem születik. Miután kórházba került Hattori megkérdezte mi a kívánsága, és Yoite azt felelte, hogy azt szeretné ha eltűnne ebből a világból. Hattori kihasználta a kívánságát, azt mondta ha megtanulja a Kira használatát, és haláláig a Kairoshuut fogja szolgálni, akkor a kívánsága valóra fog válni. Ezek után Yukimi gondjaira bízták, és ott sajátította el a Kira használatát rengeteg fájdalom és szenvedés árán. Sosem beszélt, nem szólt egy szót sem, és Yukimit egy idő után zavarni kezdte, hogy a fiúnak nincs neve. Neveket kezdett felsorolni, és Yoite maga választotta a saját nevét. Mikor tudomást szerzett róla, hogy Shinrabansho felébredt elment, hogy egyezséget kössön vele. Azt akarta, hogy töröljék ki a létezését a világból. Undorodik Yukimitól, később azonban kiderül, hogy a másik fél nem is olyan érzéketlen és kegyetlen vele szemben, mint ahogy mutatja.A Yoite nem az eredeti neve, arra ugyanis nem emlékszik, ha egyáltalán volt neki. Yoite eredetileg egy macska neve volt, ő maga választotta ezt. A Kira egy olyan tiltott technika, ami álltal képes az áldozatba ereszteni saját chi-jét, ezzel belülről roppantva szét az áldozat csontjait, ennek pedig az az ára, hogy saját életerejét emészti fel. Az anime elején összesen kettő hónapot jósolnak neki az orvosok. És hát sajnos meg is hal,mert visszautasítja Miharu segítségét.
Mindig kifogom az ilyet ^^" Mindig a kedvenc szereplőm hal meg. Egyébként mélységesen meg lehet érteni Yoite érzéseit, én legalábbis nagyon szimpatizáltam vele.
Noh, akit érdekel az kukkantsa meg. Indavideón fent van mind a 26 rész magyar felirattal. ^^ Jó szórakozást hozzá!

Nemsokára elköltözünk. (yay) Persze településen belül maradunk, de hát a jó szomszédi ISZONYNAK úgy tűnik nincsenek határai, szóval inkább költözünk. xD Röhej amit csinálnak, de most már mindegy. Ha minden jól megy augusztus-szeptember környékén már költözünk is. ^^

Most jön a zenekuckó rész, mert már nincs mit mondanom így hirtelen. Ha már a Nabari no Ou körül forgott a mai bejegyzés, lessétek meg az openingjét is ^^ Nabari no Ou opening  Nekem tetszik alapvetően a zene is, meg a grafikával is ki vagyok békülve. Persze jó pár seggfej alak szerepel benne. (Yoitén kívül senkivelsem szimpatizált xD)

Idéznék egyet kedvenc írómtól, ezzel buzdítva mindenkit a boldogabb életre, mert mindenki megérdemli, hogy boldog legyen: "Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly." ~Vavyan Fable

Mára kikapcsolom magam és elköszönök. Mindenki vigyázzon magára és másokra is, akik fontosak nekik.
További csodás napot, illetve estét!
Bai~
~Łß~

2011. július 10., vasárnap

Childrin R Skary - Newer wake up
(Fordítás)

www.youtube.com/watch  (katt a meséhez)

Egy nap elaludtam, és nem ébredtem fel többet...
és az álmomban láttam egy tündért egy virággal a kezében...
nagyon csinos volt....
de aztán szétnyitotta a fejét és MEGETTE A VIRÁGOT....
de még mindig ÉHES volt, mert körbenézet, majd rám nézett
és én tudtam, hogy meg fog enni...
de gyorsabb voltam és futottam és futottam és futottam...
de ő is futott és futott és futott... UTÁNAM!
Egyre nagyobb és nagyobb lett, félelmetes fogai voltak
arra gondoltam: 'Egy tündérnek nem kéne... vékonynak lennie?'
...és hirtelen... ELTŰNT...
mindent öszevéve... nagyon féltem az edrőben
...borzasztóan féltem, hogy egyedül maradtam a tündérrel...
már-már azt kívántam, hogy visszajöjjön...
mert várt rám...
az álombéli erdőmben nem volt éhes...
de várt rám...
mindvégig...
Egy nap elaludtam és...
NEM ÉBREDTEM FEL TÖBBET....


Eredeti szöveg:

One day I fell asleep, and I never woke up...
and in my drem I saw a fairy an she was holdin a flower
an she was sooo pretty
But then she opened her whole head and she
ATE THE FLOWER...
but she was still HUNGRY because she turned
her head and she looked at me...
and I knew that she was going to eat mebut I was faster
and I ran and ran and ran...
only she ran and she ran and she ran AFTER ME...
And all the time, she was getting bigger with scary teeth
and I thought: 'Aren't fairies supposed to be.. thiny?'
... and suddenly... SHE WAS GONE...
along with everything but the forest...
and I wa scared, even more scared
that I was with the fairy...
and I almost wished she'd come back
because whatever was waiting me
in my dream forest wasn't hungry...
but it was waiting me... anyway...
One day I fell asleep
and I NEVER... WOKE UP...

2011. július 6., szerda

Miért?

ZENE  (katt rá)

Miért?


Sokszor, borzasztóan sokszor felmerül bennem a kérdések hada. Mi vagyok? Miért vagyok? Miért itt? Miért most? A miértek sorozata pedig megállíthatatlanul furakszik be egyre inkább gondolataim közé, és minden egyes megválaszolatlan kérdésem újabb miértet szül. Néha úgy érzem, nem tartozok ide, máshol jobb lenne. Néha úgy érzem,  nem akarok innen elszakadni. Néha üvöltenék a dühtöl, amin máskor jóízűen nevetek. Néha megmosolygok olyan dolgokat, amiken legbelül megszakad a szívem. Néha csak ülök és bámulom a falat nem gondolva semmire, vagy hanyattfekszem a padlón és a plafont fürkészve gondolkodom el saját eddigi életemen.
Sok rossz döntést hoztam már, de ugyanakkor jó döntéseim is születtek, melyek elnyomták a rossz utáni kellemetlen szájjízt. Gyakra vágyom arra, hogy visszaforgathassam az idő kerekét. Ha megtehetném valószínűleg nem lennék most itt, legalábbis nem így. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy ne higyjek a sorsban. Semmi sem történik ok nélkül. A rossz döntéseket is meg kell hozni ahhoz, hogy a jó úton járjunk. Azon az úton, amit valaki, valahol, valamikor megszabott nekünk. Hogy ki ez a valaki? Isten vagy Ördög? Esetleg más? Úgy gondolom ezt nem áll módomban meghatározni. Ha akarnám sem tudnám. Minden ember máshogy képzeli el.
Miért hisszük? Mi a hit? Miért van? Újabb megválaszolatlan, megválaszolhatatlan kérdések. Én azt felelném rá, hogy az elkeseredett emberi világnak szüksége van arra, hogy higyjen valamiben. Legyen az bármi, bármilyen, bárhol, bármikor. Szükségünk van kapaszkodókra, hogy tovább haladjunk, hogy képesek maradjunk az életre, a túlélésre, s ha ezt embertársainkban nem találjuk meg, hát máshoz fordulunk.
Nem vagyok vallásos. Mégis van egy sajátos hitvilágom, ahogyan mindenki másnak. Talán elvont, avagy morbid, nekem mégis megfelelő. Én így próbálok túlélni. Túl sok minden történt az életemben. Túl sok, ahhoz képest, hogy szinte alig éltem még. Már képtelen vagyok arra, hogy könnyekkel gyászoljak, sírjak a temetéseken, borzalmasnak fogjam fel a halált. Ebből a szempontból érzéketlenné váltam. Nem vagyok erős, csak próbálom annak mutatni magam. És közben már azt sem tudom mi van legbelül, mélyen a lelkemben.
Miért élünk? Miért halunk meg? Miért istenítjük, magasztaljuk a saját fajtánkat?
Nem azért lett az emberiség a tápláléklánc csúcsa, mert olyan intelligens, hanem azért, mert az emberi faj a legrohadtabb gyilkosokból áll az egész világon. Gyilkoljuk egymást a másik bőrszíne miatt. Gyilkoljuk egymást, mert "neki több a pénze", "neki olajkútjai vannak", "az ott egy terrorista".... Minden nap találkozunk a halállal valamilyen formában. Mined ez körülforog. Én már rég belefáradtam ebbe az egyre romló világba. Hol van ilyenkor Isten, aki annyira szereti "bárányait"? Sehol. A modern világ megölte Istent. Darabokra marcangolta, apró cafatkákra szaggatta. Az egyház pedig köszöni szépen, jól van. Undorodom.
Sokan azt mondják, az élet értelme a halál. Azért élünk, hogy meghaljunk. Kegyetlen dolog? Úgy vélem az. Vasald a hajad, tegyél fel hat kiló sminket, szilikon melleket, ajak dúsítót, magassarkút, rövid szoknyát! Csináld, ha jól esik. Ha meghalsz onnan nincs tovább. Mindent elveszítesz. Mindened elveszik. A munkád, a barátaid, a pénzed, a verdád, a házad, a szüleid, a gyereked... az életed. Onnan már nincs visszaút. Nem kezdheted újra. Ezért félünk olyan sokan a haláltól, az öregedéstől. Attól, hogy egy nap már nem lesz tovább. És senki sem mondja meg, az égvilágon senki, hogy mikor lesz vége. Mikor halok meg? 20 év múlva? Holnap? Netán van még hátra öt percem az életből?
Mindenesetre bolond az, aki a haláltól rettegve éli a napjait. Én is félek tőle, mert nem akarok meghalni. Annak még nincs itt az ideje. De ha egyszer eljön, már nem tehetek semmit. Harcolni úgy sem tudok ellene, így hát jobb, ha beletörődök.
Éljünk minél boldogabban, szerezzünk új barátokat és a régi barátokat se feledjük el soha! Éljünk úgy, hogy ne kelljen semmit sem megbánnunk később! Legyünk hasznosak, tárjuk ki a szívünket, a lelkünket mások felé is. Mert hiába érnek csalódások, tragédiák, az élet megy tovább és nem kérdezi meg, hogy jól vagy-e. Nem szabad leragadni a múltban. Az belülröl emészt el.
Sokan azt gondolják most, hogy: "Heh, könnyen beszélsz, de próbáld csak egyszer is megtenni, hogy túllépsz valamin minden nehézség nélkül!" Én már nemegyszer megtettem. Sok, nekem kedves személyt veszítettem már el és egyiküket sem feledem soha. Egyszerűen csak nem akarok az ő emléküknek élve önmarcangolni magam. Itt vagyok, alig tizenhét évesen. Előttem az élet és sajnos olyan dolkokat láttam már és tapasztaltam eddigi életem során, amit sokan el sem tudnának képzelni. És mégis túlléptem egytől-egyig mindenen. Túltettem magam rajta és éltem tovább, mert élni akarok! Mert nem akarok meghalni!
A miérteken felesleges gondolkodni, azt úgy sem válaszolja meg neked senki. Idővel majd megválaszolja az élet.
Az életnek éljünk, ne a halálnak!