Sikolyok, zokogás, sötétség, kétségbeesés...
Ez mind belül van. Mélyen legbelül. Hogy miért nem nyílok meg másoknak? Egyszerű a válasz, most már tudom. Az amit oly buzgósággal látni akarnak nem más, mint üresség, fájdalom, magány, kétségbeesés, rettegés...
Üresség, mert nincs mi kitöltené...
Fájdalom, mert nincs ki gyógyírt talál sebeimre...
Magány, mert nincs senki, aki mellettem állna...
Kétségbeesés, mert végre van valaki aki mégis nekem szenteli figyelmét, s én nem tudok kellőképp viszonyulni hozzá...
És rettegés... Rettegés attól, hogy egy nap majd elveszítem.
Mostanra csak ez maradt belül, és ha meg is nyílnék neki... Azzal csak elüldözném. Mert nem vagyok olyan jó, és figyelmes, mint ahogy azt ő hiszi. Nem vagyok hibátlan, és ezt még nem tudja.
Rosszabb vagyok, mint bárki más. S bár nem látszik kegyetlenségemnek nincsenek határai.
Nem... én nem szenvedtem sokat életem során. Mindenem megvolt, amim csak lehetett... Akkor mégis mi hiányzik? Miért érzem ezt az egész 'családot' mint fogalmat ennyire üresnek és felszínesnek? Mert valójában az is. Hiába volt meg mindenem... A család melegét, szeretetét sosem éreztem.
És pont ezért kezdtem elzárkózni. Abbamaradta a gyermeteg hisztirohamok. Vége szakadt a szülők iránti rajongásnak. Ezek után már csak tettem, amit mondtak, mint egy engedelmes bábu. Vastag fal épült az idők során, ami elzárja akaratos és saját tudattal rendelkező énemet. Túl sokat akart. Túlságosan akarta az igaz családot. Túlságosan akart bízni abban, ami nem volt lehetséges...
Néha még most is érzem, hogy itt bujkál bennem. Zokog, mert csalódnia kellett a világban, csalódnia kellett a hozzá legközelebb állókban, akiket családjának tudhatott...
Miért csak most írok erről? Mert most volt időm végre kiszellőztetni a fejemet. Most végre elgondolkodhattam számos dolgon. Nem vagyok se több, se jobb az átlag, önző emberektől, csak megtanultam ezt mesterien leplezni.
Ro'Sieris végül elérte, hogy visszaemlékezzek erre, és most úgy hiszem mégsem azt kapja amire számított. Ő mindennél jobban szerette volna, ha megnyílok neki. Hát legyen.
Elveszett és összetört vagyok, megvakulva és süketen. Fekszem a sötét semmi közepén és képtelen vagyok szabadulni saját börtönömből.
Mert felhúztam a falakat. Bezártam a nehéz, kovácsoltvas ajtót. De kulcsot nem készítettem hozzá. A kulcs valaki másnál van és én... Én reménykedem benne, hogy ez a valaki Ro'Sieris.
Hogy miért írtam le ezeket? Elérkezettnek láttam az idejét. Minden csak ok és okozat, semmi több. És a "Miért" kérdésre a legegyszerűbb válasz a "Csak". Szóval: Miért is írtam le mindezt? Csak!
Mára úgy vélem ennyi. Nem terhellek titeket tovább szánalmas lelkem kielemzésével.
Üdv: Łastßreath
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése