Ma valami olyasmit kaptam, amit azt hiszem nem lett volna jogom elfogadni... Túl értékes ahhoz, hogy nálam legyen. Talán túl nagy felelősséggel járna, ha megtartanám és félek. Ha elvesztem, nem egy egyszerű tárgyat vesztek el... Az valakinek a generációkra visszanyúló öröksége... És nekem adta... Bár mosolyogva jelentette ki, hogy elkötelezi magát, én mégis úgy gondolom, meggondolatlanul tette amit tett... Legalább is én biztosan többször is jól átgondoltam volna, mielőtt teszek is akármit... Lényegében két aprónak tűnő tárgyról van szó, de mégis hatalmas felelősséget, felelősségteljességet követel attól, akinek birtokába kerül. Szándékozom ezt minél hamarabb visszaszolgáltatni jogos tulajdonosához. Bár ez majd csak a hétfői nap alkalmából lesz lehetséges, és így ez alatt az idő alatt alkalmam nyílik arra, hogy néhány dologról mélyebben is elgondolkodjak.
Nem tudom mivel érdemeltem ki. És örömmel tölt el, hogy ennyire fontos vagyok számára, hogy akár még ezt a két dolgot is rám bízná, mert bízik abban, hogy vigyázni fogok rá. Sajnos addig nem tudok vigyázni rá, amíg magamban nem bízom eléggé és bátran ki nem jelentem, hogy "Igen! Én képes vagyok megőrizni, és megbecsülni azt, amit rám bízott."
Felelőtlen tett volt olyan könnyedén és mosolyogva elfogadnom. Talán maga a mosoly késztetett arra, hogy elfogadjam. Valószínűleg ez lehet az oka. Mosolyogva nyújtotta felém és én képtelen voltam abban a pillanatban ellentmondani neki, önmagamnak...
Minden esetre hálásan köszönöm a bizalmát és nem fogom tudni elégszer meghálálni, de őszintén: nagyon köszönöm.
