Szép jó reggelt. (Már akinek)

Öt perc múlva 11 óra. Az idő napos, alig van pár felhő az égen. Meleg van.

Hétfő van. Ha jól számolom, már csak 3 hét van vissza a nyárból. Az idei tanévben már végzős leszek. Hihetetlen hogy elrepült 3 év az életemből, és hogy mennyi minden történt ezalatt. O_O Mindent összevetve kijutott mindenből elég rendesen. Jóból is rosszból is. De nem bánom. :) Talán ez alatt a 3 év alatt megtanultam kicsit élni, kicsit a saját lábamra állni. Megtanultam, hogy nem feltétlenül kapaszkodhatok mindig másba, hogy nem támaszkodhatok mindig másokra, és hogy a problémáimat magamnak kell megoldanom, nem pedig elszenvedni másoknak. Sok mindenre megtanított az élet, és mennyi mindenre meg fog még. Az biztos, hogy a legnagyobb pofonokat majd akkor fogom kapni, ha kikerülök ebből a világból a valóságba. Márpedig a valóság eszméletlenül kegyetlen tud lenni. Nekem sokszor fáj. Ezért van az, hogy gyakran a saját kis világomba menekülök. Persze mostanra már rájöttem, hogy nem menekülhetek állandóan, sem az élet, sem pedig a problémáim elől. Sokszor van az, hogy a menekülés nem old meg semmit. Szembe kell fordulni a félelmeimmel, problémáimmal. Egy kicsit élni kellene a valóságban is, hogy ha majd végleg kikerülök oda, akkor már ne legyen újdonság az a sok szemét, amivel találkozni fogok. Magam részéről nem tekintek boldogan a jövőm felé. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy a mai emberiség megérdemelne egy világvégét. Esztelenül gyilkoljuk egymást, mindenki a másikra mutat, ha magát a felelőst keresik. Pedig mindannyian ugyanúgy sárosak vagyunk az egészben. Egyszerűen csak kibújunk a felelősség alól. Szánalmas amit művelünk, és mégsem teszünk érte semmit. Sem sokan mások, sem pedig én. Mert én is csak ember vagyok, aki néha kifejti a véleményét a világról, aztán ugyanúgy él benne, mintha mi sem történt volna. Mert ilyenek vagyunk. Bármilyen kegyetlen is az igazság, bármennyire fáj is, attól még ez van. Ezt teremtettük magunknak, ebben kell élnünk, ebben kell meghalnunk, mert folyamatosan mérgezzük magunkat, ahelyett, hogy a kiutat keresnénk. Mindenki hazudozik, mindenkiben ott van a rossz szándék. Az elbűvölő bájos külső mögött ott rejlik a kihasználás, a hátba döfés. És ezt mindenki tökéletesen elfogadja, mert egyszerűen sem kedve, sem pedig ereje nincs arra, hogy megváltozzon. Néha talán mindenkinek csendben kéne maradnia pár percre és együtt elgondolkodni azon, hogy vajon hol szúrtuk el, és mit lehetne tenni ellene, ha már visszafordítani nem tudjuk a folyamatot. Igen, határozottan jó lenne. Talán hosszú távon még eredményes is.

Hiszen olyan sokan vagyunk, akik ha tükörbe néznek,már egyáltalán nem önmagukat látják. És hiába is keresnénk meg mélyen, nagyon mélyen az igazi önmagunkat, azt már nem találnánk sehol. Mert ez a fejvesztve rohanó, egymással cseppet sem törődő emberiség lemorzsolta rólunk az egyéniség lehetőségét. Ha nem vagy ugyanolyan, mint a többiek, akkor csak egy hasznavehetetlen selejt vagy. Én az vagyok. Tudom magamról. De a világért sem akarok sablonminta lenni egy futószalagon, amit agy nélküli, unott képű bábuk működtetnek....

Zene: the GazettE - Anata no tame no kono Inochi

Azt hiszem mára ennyi elég belőlem. Majd még jelentkezem valamikor.

Bai~

~Łß~

Jé, már megint itt vagyok! O.O

Hát ez hihetetlen.

Tulajdonképpen nem az. Olyan szinten nincs mit csinálnom, hogy nem tudok már magammal mit kezdeni, közben meg rinyálok minden kis szarért, holott, nem hisztizni kéne, hanem tenni ellene valamit. De lusta vagyok, úgyhogy hagyom a fenébe és szenvedek tovább. xD Milyen unszinpatikus jellemtelen ember vagyok. Hihetetlen mennyire nem kedvelem magam. xD 

Tea. Na az van itthon ezer meg egy féle. A trópusi vegyes gyümölcsösön keresztül az epresen át egészen a borsmentáig minden van. Na és persze csak én iszom. -.-" Most viszont rohamos fogyatkozásba kezdett, mivel egész nap teát iszok. (Meg olykor elvétve egy-egy pohár vizet.)

És itt megállt a tudomány. xD Piff V^V Agyi illetve érzelmi szinten körülbelül most egy lyukas zoknihoz hasonlítok leginkább. Ennek függvényében az elmúlt 2 napban brutálisan, teljesen, 100%-ban ukévá amortizálódtam. Vagyis hát inkább Pont. Egy Pont, aki nem csinál semmit, csak van és Pont, és mindenki kikerüli, vagy átlépi, mert csak egy Pont, és tulajdonképpen most nem hisztizek, csak próbálom leírni, hogy is érzem magam. Igazából improvizálok, hogy meglegyen a mai bejegyzésem. :3

Apropó! Vers! Írtam tegnap egy verset. Csodáknak csodájára nem depis. O.O Legalábbis szerintem nem az. Íme: Egy életen át

Zene, zene, zene, zeneeee~ hmmmm *hosszan elgondolkodik* Megvan! ..... Vagy mégse. :/ Akkor legyen ez:

Node of Scherzo

Csodás,csodás. *-* Rajongok érte. Olyan szépségesen gyönyörűséges. *-*

Na mit írjak még? *gondolkodik*

Áh, egós köcsög leszek és idézek magamtól ^^ *büszkefej*

"Az ölembe hullik minden, mit akarok,

Átölelnek lágyan, s én mégis megfagyok..."

"Mondd csak Isten,

mondd el nekem:

Mindaz, miben eddig hittem,

miért tűnt el hirtelen?"

Egyiknek sincs folytatása. Ezek csak ilyen kis szösszenet-szerűségek. Mindenesetre szerintem szépek. (Igen,mert egós köcsög vagyok, és jólesik)

Jaj, mára elég belőlem. Azért csak összehoztam egy bejegyzést. :3 No, eltűnök mára.

Bai~

~Łß~

Üdv megint.

Le kéne szoknom arról, hogy ilyen ritkán blogolok. A tegnapi meg az azelőtti bejegyzésem között is majd' egy hónap telt el. Egyszer tényleg rendszereznem kéne a dolgot.

Nekiálltam inni. No, nem alkoholizálók, félreértés ne essék. Csupán elhatároztam, hogy abbahagyom a kakaó iránti rögeszmés szenvedélybetegségemet. Így hát áttértem a teára. Hogy miért? Igazán egyszerű az oka: Nem akarom tovább gyarapítani a vesekő gyűjteményem. *haha* A tea meg eleve arról híres, hogy átmossa a vesét. Érzem is, mert most meg 20 percenként rohangálok pisilni. Majd hozzászokok...

Kelés. Az ma nehezen ment. Fel lettem keltve fél hétkor. Az szerencsére nincsen olyan korán már. Boltba kellett volna ugyanis menni. Megittam a kis kávémat, elkészültem. Erre jön a következő információ, miszerint jaj, hát mégsem kell ám boltba menni, mert már minden van itthon, nem kell semmit sem venni. Okéééé.... Ez a hír úgy konkrétan eléggé megrázott. Ennek fényében pedig határozottságtól telve visszafeküdtem aludni (igen, kávé ivás után,és sikerült is). Fél 11kor keltem fel.

Megint jól elbeszélgetek a semmiről. Ez olyan lehangoló. Nem, tulajdonképpen inkább röhejes. Mármint, hogy egy hónap elteltével megint feltolom ide a képem és írok egy élménybeszámolót, aztán másnap, hogy ne nézzek ki annyira lustának, írok valami jelentéktelen idiótaságot, és két hónapig megint nem jelentkezek. xD Ez jellemző rám. Javíthatatlan vagyok.

Akkor most zenézek egyet. Mert miért ne. Rá vagyok nagyon kattanva a Nightmare Before Christmas-re, szóval most megkapjátok az All American Reject feldolgozásában készült Jack's Lament című dalt a filmből. ^^

All American Rejects - Jack's Lament

Mára befejeztem. Szerintem majd beláthatatlan idő múlva úgy is jelentkezek. Nem garantálom, a holnapot. Lusta vagyok.

Bai~

~Łß~

Üdv megint.

Jó régen írtam már ide is. Igazából azt sem tudom hol is kezdjem. Minden esetre próbálok szépen, sorban haladni.

Dobozolunk. Bizony, most már elkezdtük. Most már tényleg csak arra várunk, hogy utalják a pénzt és mi is utalhassuk. Aztán beköltözünk az új házba. Az már kérdéses, hogy mikor is fog ez megvalósulni úgy konkrétan.Fogalmam sincs. Egyelőre minden zavaros még. Már így is nagyon elhúzódott a dolog.

Írás. Ez az,ami nem megy. Annyi más dolgom, van, hogy egyszerűen képtelen vagyok normálisan odafigyelni arra, hogy mit és hogyan írok le. Elhatároztam én, hogy még a költözködés előtt lenullázom magam, hogy ne legyen olyan sok a tartozásom, miután kidobozoltunk, de úgy tűnik ez sem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Képtelen voltam akárcsak egy betűt is leírni. Gyönyörű helyzet. Most egy időre offoltam is magam az oldalról. Tartson mindenki annak, aminek csak akar.Úgy vagyok vele, hogy már ez sem érdekel úgy igazán. Majd megoldom valahogy.

Ah, igen. Ultrahangon is voltam. Csodás volt,mint mindig. Most a jobb vesémben is találtak követ. Szerencsére az csak 2 mm-es, de azért lehangoló, hogy megint van... Ott is. Nem,mintha nem lenne elég az az 5mm-es a balban (Petike, mert neve is van). Majd meglátjuk mi lesz vele. Egyelőre gondot nem igazán okoztak. Azt már megszoktam, hogy néha-néha begörcsöl az egyik, meg hogy érzékenyebb ezen testrészem az időjárás változásra, de semmi komoly. Nem szeretem.

Főiskola. Sok mindenen eléggé elgondolkodtam. Nem megyek fősulira. Már csak azért sem, mert kib*szottul drága (elnézést). Nekünk meg nem épp arra kéne a pénz, hogy átbukdácsoljak 4 évet (ha nem többet). Érettségi után elmegyek dolgozni. Felvételizek közben egy kereskedelmi szakképző suliba (esti tagozatosnak, mert kell a pénz. sajnos nem bővelkedünk vele). Így suli mellett, dolgozni is tudok. Be tudok szállni majd a közös kiadásokba is. Így lesz a legjobb. Nem így terveztem, de nem lehetek folyamatosan önző. A családomnak meg -akármilyen is az a család- szüksége van rám. Talán fordítva is így van. Mindenesetre meg vannak a terveim a jövőre nézve. Csak a megfelelő profitot kell hozzá összeszednem. Egyelőre nem publikus, nem akarom feleslegesen beleélni magam semmibe, amíg nem biztos. Mindenesetre minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön véghezvinnem. Nagyon szeretném.

Mit írjak még? Túl vagyok egy animén, és most egy másikat nézek. 

A Togainu no chi érdekes volt, mondjuk sok helyen talán túlságosan komolyra próbálták venni a jeleneteket. Ezen felül a vége nekem kissé zavaros volt. Túl gyorsan akarták lezárni, ahhoz képest, hogy mennyire elhúzták az elejét. Ettől függetlenül egyszer meg lehet nézni.

A másik anime, amit jelenleg is nézek az Ergo Proxy.  Érdekesnek érdekes ez is. Mondjuk ezt is túldramatizálják, de a főszereplő nőnek nagyon tetszik a sminkje. A Vincent Law és Pino páros pedig nagyon szerethető. Legalább is szerintem. Néhány szó erejéig: a jövőben játszódik, amikor a földön már rég megállt a természetes körforgás és létfenntartó kupolákban élnek az emberek, és az úgynevezett autoreiv-ek. (amolyan robotok) Feltűnik egy szörnyeteg. Vagyis kettő. Úgy nevezik őket, hogy Proxy (mily'meglepő). Sok sok sok minden történik és a "főszereplő" Re-L, és hűséges Entorauge-típusú autreiv-je útra kelnek, hogy felkutassák az eltűnt Proxyt, akiről minden kétséget kizáróan a bevándorló Vincent Law tud a legtöbbet. Meg is találják, és, hogy mik lesznek ezek után? Azt javaslom meg kell nézni. Nem rajongtam sose az ilyen mecha animékért, de ez kifejezetten tetszik. Érdekes a színvilága, tetszik a grafikája is. Ráadásul elég súlyos gondolatok vannak beleépítve. Van, hogy egy-egy rész után meg kell kicsit állni és megemészteni az információkat.

Nos. Szerintem mára legyen elég belőlem. Majd még jelentkezek.
Bai~

 ~Łß~

 Yoite életem (egyik) szerelme *-*

Anime: Nabari no Ou

Üdv.

Mit is mondhatnék? Az már egyszer biztos, hogy elég érdekes időszakon vagyok keresztül. Nem ecsetelem, nincs se kedvem, se hangulatom leírni. Úgy sem érteni senki miről hadoválok.

No, akkor. Ajánlanám mindenkinek a figyelmébe a Nabari no Ou (Nabari királya) címmel ékeskedő animét. A mostani cenzúra rendszer szerint én egy 12-es pamacsot csúsztatnék a sarkába, mert nem történik benne semmi "borzalmas, brutális, stb" azon kívül, hogy meghal benne jó pár ember és nem cenzúrázzák benne a vért (aminek szerintem semmi értelme, mert attól még hogy feketére színezik a vért, az vér marad 'cebzúrázva' névvel. lol ezt sosem értettem, mindegy is). Az egész egy Rokujo Miharu nevű 14 éves kissrácról szól. Mondjuk az egész Naruto copy, de attól függetlenül élvezhető. Egyedül a klán lemészárlós, testvérharcos dolog csapta ki a biztosítékot nálam, de legalább nincsenek benne jelentéktelenül unalmas töltelék részek. Az egész anime 26 részes, ami azért egész optimális. Visszatérve Miharura, elég unszinpatikus az elején. Olyan 'Sasuke az isten és nem törődik senkivel' típus, de a sorozat folyamán gyökeresen, elég látványosan változik meg a személyisége. A múltjára abszolút nem emlékszik, azt is csak később tudja meg, hogy az ő testében van elzárva a Shinrabanshou (copy copy copy ><), ami egyébként a világ minden bölcsességének a birtokában van, stb stb... Szóval nagy a hatalma, de Miharu még nem tudja irányítani. Jönnek a "barátok" (akiket szintén nem csípek olyan nagyon) plusz a sensei,aki valójában egy gyáva alak és inkább menekül,minthogy szembenézzen a dolgokkal. No mindegy. Aizawa halhatatlan, Shimizu bosszút fogadotta bátyja ellen,mert az lemészárolta a klánjukat, de aztán a végére borzasztóan kijönnek egymással. Na jó... Hagyjuk a frászba, mert így elnézve a dolgot csak lehúzom az animét >< Pedig imádtam.*-* Márcsak Yoitemiatt is *-* Kiskorában szülei úgy kezelték, mintha meg sem született volna. Bántalmazták, azt mondták neki jobb lett volna ha meg sem születik. Miután kórházba került Hattori megkérdezte mi a kívánsága, és Yoite azt felelte, hogy azt szeretné ha eltűnne ebből a világból. Hattori kihasználta a kívánságát, azt mondta ha megtanulja a Kira használatát, és haláláig a Kairoshuut fogja szolgálni, akkor a kívánsága valóra fog válni. Ezek után Yukimi gondjaira bízták, és ott sajátította el a Kira használatát rengeteg fájdalom és szenvedés árán. Sosem beszélt, nem szólt egy szót sem, és Yukimit egy idő után zavarni kezdte, hogy a fiúnak nincs neve. Neveket kezdett felsorolni, és Yoite maga választotta a saját nevét. Mikor tudomást szerzett róla, hogy Shinrabansho felébredt elment, hogy egyezséget kössön vele. Azt akarta, hogy töröljék ki a létezését a világból. Undorodik Yukimitól, később azonban kiderül, hogy a másik fél nem is olyan érzéketlen és kegyetlen vele szemben, mint ahogy mutatja.A Yoite nem az eredeti neve, arra ugyanis nem emlékszik, ha egyáltalán volt neki. Yoite eredetileg egy macska neve volt, ő maga választotta ezt. A Kira egy olyan tiltott technika, ami álltal képes az áldozatba ereszteni saját chi-jét, ezzel belülről roppantva szét az áldozat csontjait, ennek pedig az az ára, hogy saját életerejét emészti fel. Az anime elején összesen kettő hónapot jósolnak neki az orvosok. És hát sajnos meg is hal,mert visszautasítja Miharu segítségét.

Mindig kifogom az ilyet ^^" Mindig a kedvenc szereplőm hal meg. Egyébként mélységesen meg lehet érteni Yoite érzéseit, én legalábbis nagyon szimpatizáltam vele.

Noh, akit érdekel az kukkantsa meg. Indavideón fent van mind a 26 rész magyar felirattal. ^^ Jó szórakozást hozzá!

Nemsokára elköltözünk. (yay) Persze településen belül maradunk, de hát a jó szomszédi ISZONYNAK úgy tűnik nincsenek határai, szóval inkább költözünk. xD Röhej amit csinálnak, de most már mindegy. Ha minden jól megy augusztus-szeptember környékén már költözünk is. ^^

Most jön a zenekuckó rész, mert már nincs mit mondanom így hirtelen. Ha már a Nabari no Ou körül forgott a mai bejegyzés, lessétek meg az openingjét is ^^ Nabari no Ou opening  Nekem tetszik alapvetően a zene is, meg a grafikával is ki vagyok békülve. Persze jó pár seggfej alak szerepel benne. (Yoitén kívül senkivelsem szimpatizált xD)

Idéznék egyet kedvenc írómtól, ezzel buzdítva mindenkit a boldogabb életre, mert mindenki megérdemli, hogy boldog legyen: "Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly." ~Vavyan Fable

Mára kikapcsolom magam és elköszönök. Mindenki vigyázzon magára és másokra is, akik fontosak nekik.

További csodás napot, illetve estét!

Bai~

~Łß~

Childrin R Skary - Newer wake up
(Fordítás)

www.youtube.com/watch  (katt a meséhez)

Egy nap elaludtam, és nem ébredtem fel többet...
és az álmomban láttam egy tündért egy virággal a kezében...
nagyon csinos volt....
de aztán szétnyitotta a fejét és MEGETTE A VIRÁGOT....
de még mindig ÉHES volt, mert körbenézet, majd rám nézett
és én tudtam, hogy meg fog enni...
de gyorsabb voltam és futottam és futottam és futottam...
de ő is futott és futott és futott... UTÁNAM!
Egyre nagyobb és nagyobb lett, félelmetes fogai voltak
arra gondoltam: 'Egy tündérnek nem kéne... vékonynak lennie?'
...és hirtelen... ELTŰNT...
mindent öszevéve... nagyon féltem az edrőben
...borzasztóan féltem, hogy egyedül maradtam a tündérrel...
már-már azt kívántam, hogy visszajöjjön...
mert várt rám...
az álombéli erdőmben nem volt éhes...
de várt rám...
mindvégig...
Egy nap elaludtam és...
NEM ÉBREDTEM FEL TÖBBET....

Eredeti szöveg:

One day I fell asleep, and I never woke up...
and in my drem I saw a fairy an she was holdin a flower
an she was sooo pretty
But then she opened her whole head and she
ATE THE FLOWER...
but she was still HUNGRY because she turned
her head and she looked at me...
and I knew that she was going to eat mebut I was faster
and I ran and ran and ran...
only she ran and she ran and she ran AFTER ME...
And all the time, she was getting bigger with scary teeth
and I thought: 'Aren't fairies supposed to be.. thiny?'
... and suddenly... SHE WAS GONE...
along with everything but the forest...
and I wa scared, even more scared
that I was with the fairy...
and I almost wished she'd come back
because whatever was waiting me
in my dream forest wasn't hungry...
but it was waiting me... anyway...
One day I fell asleep
and I NEVER... WOKE UP...

Miért?

ZENE  (katt rá)

Miért?

Sokszor, borzasztóan sokszor felmerül bennem a kérdések hada. Mi vagyok? Miért vagyok? Miért itt? Miért most? A miértek sorozata pedig megállíthatatlanul furakszik be egyre inkább gondolataim közé, és minden egyes megválaszolatlan kérdésem újabb miértet szül. Néha úgy érzem, nem tartozok ide, máshol jobb lenne. Néha úgy érzem,  nem akarok innen elszakadni. Néha üvöltenék a dühtöl, amin máskor jóízűen nevetek. Néha megmosolygok olyan dolgokat, amiken legbelül megszakad a szívem. Néha csak ülök és bámulom a falat nem gondolva semmire, vagy hanyattfekszem a padlón és a plafont fürkészve gondolkodom el saját eddigi életemen.
Sok rossz döntést hoztam már, de ugyanakkor jó döntéseim is születtek, melyek elnyomták a rossz utáni kellemetlen szájjízt. Gyakra vágyom arra, hogy visszaforgathassam az idő kerekét. Ha megtehetném valószínűleg nem lennék most itt, legalábbis nem így. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy ne higyjek a sorsban. Semmi sem történik ok nélkül. A rossz döntéseket is meg kell hozni ahhoz, hogy a jó úton járjunk. Azon az úton, amit valaki, valahol, valamikor megszabott nekünk. Hogy ki ez a valaki? Isten vagy Ördög? Esetleg más? Úgy gondolom ezt nem áll módomban meghatározni. Ha akarnám sem tudnám. Minden ember máshogy képzeli el.
Miért hisszük? Mi a hit? Miért van? Újabb megválaszolatlan, megválaszolhatatlan kérdések. Én azt felelném rá, hogy az elkeseredett emberi világnak szüksége van arra, hogy higyjen valamiben. Legyen az bármi, bármilyen, bárhol, bármikor. Szükségünk van kapaszkodókra, hogy tovább haladjunk, hogy képesek maradjunk az életre, a túlélésre, s ha ezt embertársainkban nem találjuk meg, hát máshoz fordulunk.
Nem vagyok vallásos. Mégis van egy sajátos hitvilágom, ahogyan mindenki másnak. Talán elvont, avagy morbid, nekem mégis megfelelő. Én így próbálok túlélni. Túl sok minden történt az életemben. Túl sok, ahhoz képest, hogy szinte alig éltem még. Már képtelen vagyok arra, hogy könnyekkel gyászoljak, sírjak a temetéseken, borzalmasnak fogjam fel a halált. Ebből a szempontból érzéketlenné váltam. Nem vagyok erős, csak próbálom annak mutatni magam. És közben már azt sem tudom mi van legbelül, mélyen a lelkemben.
Miért élünk? Miért halunk meg? Miért istenítjük, magasztaljuk a saját fajtánkat?
Nem azért lett az emberiség a tápláléklánc csúcsa, mert olyan intelligens, hanem azért, mert az emberi faj a legrohadtabb gyilkosokból áll az egész világon. Gyilkoljuk egymást a másik bőrszíne miatt. Gyilkoljuk egymást, mert "neki több a pénze", "neki olajkútjai vannak", "az ott egy terrorista".... Minden nap találkozunk a halállal valamilyen formában. Mined ez körülforog. Én már rég belefáradtam ebbe az egyre romló világba. Hol van ilyenkor Isten, aki annyira szereti "bárányait"? Sehol. A modern világ megölte Istent. Darabokra marcangolta, apró cafatkákra szaggatta. Az egyház pedig köszöni szépen, jól van. Undorodom.
Sokan azt mondják, az élet értelme a halál. Azért élünk, hogy meghaljunk. Kegyetlen dolog? Úgy vélem az. Vasald a hajad, tegyél fel hat kiló sminket, szilikon melleket, ajak dúsítót, magassarkút, rövid szoknyát! Csináld, ha jól esik. Ha meghalsz onnan nincs tovább. Mindent elveszítesz. Mindened elveszik. A munkád, a barátaid, a pénzed, a verdád, a házad, a szüleid, a gyereked... az életed. Onnan már nincs visszaút. Nem kezdheted újra. Ezért félünk olyan sokan a haláltól, az öregedéstől. Attól, hogy egy nap már nem lesz tovább. És senki sem mondja meg, az égvilágon senki, hogy mikor lesz vége. Mikor halok meg? 20 év múlva? Holnap? Netán van még hátra öt percem az életből?
Mindenesetre bolond az, aki a haláltól rettegve éli a napjait. Én is félek tőle, mert nem akarok meghalni. Annak még nincs itt az ideje. De ha egyszer eljön, már nem tehetek semmit. Harcolni úgy sem tudok ellene, így hát jobb, ha beletörődök.
Éljünk minél boldogabban, szerezzünk új barátokat és a régi barátokat se feledjük el soha! Éljünk úgy, hogy ne kelljen semmit sem megbánnunk később! Legyünk hasznosak, tárjuk ki a szívünket, a lelkünket mások felé is. Mert hiába érnek csalódások, tragédiák, az élet megy tovább és nem kérdezi meg, hogy jól vagy-e. Nem szabad leragadni a múltban. Az belülröl emészt el.
Sokan azt gondolják most, hogy: "Heh, könnyen beszélsz, de próbáld csak egyszer is megtenni, hogy túllépsz valamin minden nehézség nélkül!" Én már nemegyszer megtettem. Sok, nekem kedves személyt veszítettem már el és egyiküket sem feledem soha. Egyszerűen csak nem akarok az ő emléküknek élve önmarcangolni magam. Itt vagyok, alig tizenhét évesen. Előttem az élet és sajnos olyan dolkokat láttam már és tapasztaltam eddigi életem során, amit sokan el sem tudnának képzelni. És mégis túlléptem egytől-egyig mindenen. Túltettem magam rajta és éltem tovább, mert élni akarok! Mert nem akarok meghalni!
A miérteken felesleges gondolkodni, azt úgy sem válaszolja meg neked senki. Idővel majd megválaszolja az élet.
Az életnek éljünk, ne a halálnak!