Szép jó reggelt. (Már akinek)

Öt perc múlva 11 óra. Az idő napos, alig van pár felhő az égen. Meleg van.

Hétfő van. Ha jól számolom, már csak 3 hét van vissza a nyárból. Az idei tanévben már végzős leszek. Hihetetlen hogy elrepült 3 év az életemből, és hogy mennyi minden történt ezalatt. O_O Mindent összevetve kijutott mindenből elég rendesen. Jóból is rosszból is. De nem bánom. :) Talán ez alatt a 3 év alatt megtanultam kicsit élni, kicsit a saját lábamra állni. Megtanultam, hogy nem feltétlenül kapaszkodhatok mindig másba, hogy nem támaszkodhatok mindig másokra, és hogy a problémáimat magamnak kell megoldanom, nem pedig elszenvedni másoknak. Sok mindenre megtanított az élet, és mennyi mindenre meg fog még. Az biztos, hogy a legnagyobb pofonokat majd akkor fogom kapni, ha kikerülök ebből a világból a valóságba. Márpedig a valóság eszméletlenül kegyetlen tud lenni. Nekem sokszor fáj. Ezért van az, hogy gyakran a saját kis világomba menekülök. Persze mostanra már rájöttem, hogy nem menekülhetek állandóan, sem az élet, sem pedig a problémáim elől. Sokszor van az, hogy a menekülés nem old meg semmit. Szembe kell fordulni a félelmeimmel, problémáimmal. Egy kicsit élni kellene a valóságban is, hogy ha majd végleg kikerülök oda, akkor már ne legyen újdonság az a sok szemét, amivel találkozni fogok. Magam részéről nem tekintek boldogan a jövőm felé. Nyugodt lelkiismerettel jelenthetem ki, hogy a mai emberiség megérdemelne egy világvégét. Esztelenül gyilkoljuk egymást, mindenki a másikra mutat, ha magát a felelőst keresik. Pedig mindannyian ugyanúgy sárosak vagyunk az egészben. Egyszerűen csak kibújunk a felelősség alól. Szánalmas amit művelünk, és mégsem teszünk érte semmit. Sem sokan mások, sem pedig én. Mert én is csak ember vagyok, aki néha kifejti a véleményét a világról, aztán ugyanúgy él benne, mintha mi sem történt volna. Mert ilyenek vagyunk. Bármilyen kegyetlen is az igazság, bármennyire fáj is, attól még ez van. Ezt teremtettük magunknak, ebben kell élnünk, ebben kell meghalnunk, mert folyamatosan mérgezzük magunkat, ahelyett, hogy a kiutat keresnénk. Mindenki hazudozik, mindenkiben ott van a rossz szándék. Az elbűvölő bájos külső mögött ott rejlik a kihasználás, a hátba döfés. És ezt mindenki tökéletesen elfogadja, mert egyszerűen sem kedve, sem pedig ereje nincs arra, hogy megváltozzon. Néha talán mindenkinek csendben kéne maradnia pár percre és együtt elgondolkodni azon, hogy vajon hol szúrtuk el, és mit lehetne tenni ellene, ha már visszafordítani nem tudjuk a folyamatot. Igen, határozottan jó lenne. Talán hosszú távon még eredményes is.

Hiszen olyan sokan vagyunk, akik ha tükörbe néznek,már egyáltalán nem önmagukat látják. És hiába is keresnénk meg mélyen, nagyon mélyen az igazi önmagunkat, azt már nem találnánk sehol. Mert ez a fejvesztve rohanó, egymással cseppet sem törődő emberiség lemorzsolta rólunk az egyéniség lehetőségét. Ha nem vagy ugyanolyan, mint a többiek, akkor csak egy hasznavehetetlen selejt vagy. Én az vagyok. Tudom magamról. De a világért sem akarok sablonminta lenni egy futószalagon, amit agy nélküli, unott képű bábuk működtetnek....

Zene: the GazettE - Anata no tame no kono Inochi

Azt hiszem mára ennyi elég belőlem. Majd még jelentkezem valamikor.

Bai~

~Łß~