Konban wa...
Először is bocsánat, a mai hangulatért. Nem ilyennek szántam...
Ma nem vagyok a toppon. Egész nap fájt a fejem, torkom. Érzelmileg sem vagyok a csúcson. Fáradtan keltem, egész nap álmos vagyok. Itthon végre kisírtam magam. Azt hiszem érzelmileg, idegileg megint sikerült kikészülnöm. Frankó ilyen hullámvölgyekben élni. Annyira fáradt vagyok. Nem fizikailag, lelkileg.
Nem tudom mi van Kouyou-val, mert nem beszél róla. Tudom, én sem szoktam megosztani vele mindent, ha bajom van, és jogos, ha ezért nem mondta el. Azt nem várom el, hogy azt színlelje, minden rendben, mert látom rajta, hogy nem így van. Nála is összejött minden. Én meg már megint egészségtelenül sokat aggódok. Pedig én annyira vigyázok rá, hogy ne tegyek vagy mondjak olyasmit, ami bántaná. Mostanában vissza sem ölel, ha megölelem. Ez mondjuk egy kicsit rosszul is esik...
Anyám is egyre idegbetegebb. Ő is kezd az őrületbe kergetni a hülyeségeivel. Miatta nem tudok normálisan a tananyagokra koncentrálni. A jegyeim sem jók, ráadásul jövőhét pénteken 4-féle témazárót írunk, de nem leszek suliban, mert vérvételre kell mennem, Hurrá! -.- Hétfőn meg mehetek ultrahangra. Arról már fogalmam sincs hogyan fogom pótolni az anyagokat. A félévimtől már előre félek... Anyám biztosan balhézni fog, ismerem már annyira.
Ilyenkor érzem úgy, hogy elegem van az életből. Lehet akár azt is mondani, hogy depressziós vagyok. De komolyan belefáradtam ebbe az egészbe. Az életben csak nagyon kevés szép dolog van, az is igen ritkán fordul elő. Boldognak kéne lennem, mert "tökéletes" kis életem van. Ja, persze... És szokásomhoz híven megint csak siránkozom, ahelyett hogy tennék érte valamit. Olyan vagyok, mint Csehov karakterei. Felszínesek, törekedni akarnak, de mégsem adnak bele mindent, végül sorra elbuknak. Egyáltalán nem szimpatikus ez a helyzet, de én is lusta vagyok tenni ellene. Az én hibám is valamilyen szinten, hogy már megint ide jutottam. Egyszerűen csak belefáradtam abba, hogy küzdjek valamiért. Szánalmas, amit művelek. Semmi okom nincs az önsajnálatra és mégis itt teszem a szépet... Ilyenkor kéne felpofozni, hogy észhez térjek és abba hagyjam a hisztit. Dühös vagyok magamra, mert sajnáltatom magam, mikor ezernyi ember van a világon, akiknek sokkal rosszabb az életük... Undorító, amit művelek.
Mára elegem volt magamból.
~Łastßreath~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése