Üdvölet!

Nem óhajtok órákat ömlengeni a napomról. Maximum csak annyit mondok, hogy a múltheti novella elemzésem ötös lett, egész nap pörögtem, lefárasztottam Rei-chant és jó kedvem volt. Az ASz-es tartozásaimat is elkezdtem végre sikerrel törleszteni. Tömören ennyi. 

Másrészről tegnap született egy versem. Ilyen versírós vagyok mostanában. (Ma is írtam egyet, de azt majd legközelebb publikálom, ha eszemben lesz.)

Öngyilkosság

Elakad lábamon a borotva.

Pengéje mélyen bőrömbe hatolva.

Révetegen nézem, ahogy vérem csordul.

A kádban a víz vörösbe fordul.

Különös azonban, fájdalmat nem érzek,

Pedig most már eléggé intenzíven vérzek.

Apró kicsi kígyó, így csordul a vérem,

Halálos higgadtsággal, nyugalommal nézem.

Kezemből kicsúszik, koppan a penge,

A szemközti üres fallal nézek most szembe.

Közben lábamon a vért elmaszatolom,

Felemelem kezem és megkóstolom.

Érzem meleg, fémes ízét nyelvemen.

Lecsúszik torkomon, még több kell nekem!

Fölveszem hát a borotvát ismét,

S úgy kezdem használni, mint orvosi szikét.

Vágok, szabdalok, már több sebből vérzek,

Fájdalmat azonban nemigazán érzek.

Elkezdek dúdolni túlvilági hangon,

Vörös utat vágok a hófehér combon.

Haladok felfelé, míg nyakamhoz nem érek,

Felkuncogok, hisz már régóta nem félek.

Felfirkantom véremmel a csempére: "Viszlát."

S elvágom nyakamon az artériát...

Igen tudom, eléggé depresszív hangulatú egy vers, de sosem volt erősségem vidámabbakat írni. Az nem az én műfajom. Meg eleve, nekem ez így tökéletesen megfelel, én ebben látok szépet.

Zene: Corpse Bride (les Noces Funèbres) - duo piano

Vigyázzatok magatokra, legyetek rosszak! Majd még jelentkezem a közel jövőben. ^^

~Łastßreath~

 A képen az úgy nevezett Slender Man található.

Bővebb információ róla: Slender Man

Valljuk be, itt is régen jártam már. Tulajdonképpen nem igazán van ötletem mit is írhatnék. Ki vagyok ürülve, azonban született egy új versem. Érzésből, nem valóságból, még mielőtt valaki is félre asszociálna a tartalmát tekintetbe véve. Íme:

Zuhanok

Kószálva kihalt tájakon,

remegő, megfáradt lábakon

reménytelen ballagok.

Nézem sóvárgó szemekkel,

tapogatom piszkos kezekkel,

víz után kutatok.

Hallom, hogy a távolban

valahol forrás csobban,

ész nélkül rohanok.

Kisvártatva elérem,

tovaröppen reményem,

sötétségbe zuhanok.

Sikoltok, üvöltök, levegőt se kapok.

Hol hagytatok engem suhogó szárnyú angyalok?

Sötétség körülöttem, sötétség lelkemben.

Így térek magamhoz egy mélységes veremben.

Szóra nyitom ajkam, kiáltani nem tudok.

Feltápászkodom, s lábak nélkül futok.

Futok, szaladok, míg falat nem tapintok,

Valami mozdul, dübörög, s én megint csak zuhanok.

Zuhanok, zuhanok, talán földet sem érek.

Villanő képek között rettegve élek.

Lábam talajt nem talál, kezem hátrakötve,

Egyszer megígértem: "Szeretni foglak mindörökre."

Hát úgy konkrétan ennyi lenne. Mostanában nem vagyok valami blogolós hangulatban ugyebár. Igyekszem azért rendszeresen írni. Mindenki vigyázzon magára, és ne csináljon senki semmilyen hülyeséget!

Zene:SUGIZO - RISE TO COSMIC DANCE - ENOLA GAY

Legyetek jók.

Bai~

~Łastßreath~

 

Shot

Egy fiú ül a sarokban felhúzott térdekkel. Arcát könny áztatja. Nem is igazán fogja fel a maga körül felderengő világot. Azt sem tudja hogyan ért haza. Kimerült a sok rohanástól, mindene fáj, ruhái össze-vissza szaggatva. Szülei nem foglalkoznak vele, nem igazán érdekli őket, hogy ilyen későn, ilyen megviselt állapotban ért haza. Folyvást csak veszekednek.

Ő pedig csak ül a sötétben. Testét zúzódások, váraláfutások borítják. Nem mer elaludni, retteg tőle, hogy a borzalmakat újra átélné álmában. Még most is minden porcikájában remeg, minden apró neszre riadtan kapja fel a fejét. Idegességét csak fokozza az óra monoton ketyegése. Egy árny suhan el ablaka előtt. Rajta pedig eluralkodik az ész nélküli rettegés. Ebben a pánikroham közeli állapotban minden elolvadni látszik körülötte. Szédül és hányingere van. Nem tudja, és nem is meri elmondani senkinek mi is történt vele.

Valaki kopog az ajtón. Vendég, ilyen későn? Szülei nem kopognak soha, nem tartják őt annyira. Az ajtóra függeszti tekintetét. Nem moccan, minden apró izma megfeszül a félelemtől. Visszatartja egy végtelen pillanatig lélegzetét, míg a kilincs lassan lenyomódik és az ajtó enged. Elmaszatolódott, piszkos fény szűrődik be a szobába, mely egyre nagyobb sávban festi arany színűre a padlót, ahogyan az ajtó lassan, nyikorogva kinyílik. Valaki áll az ajtóban. Torkában dobogó szívvel kiáltana fel rémületében, de nem jön ki hang ajkai közül. Ő az! De mit keres itt?! A fiú próbálja minél kisebbre összehúzni magát, próbál eltűnni a férfi szeme elől. Minden porcikájával bele akar olvadni a sötétségbe.

Lövés dördül. A fájdalom vakító fehérséggel tör rá. Aztán már nem lát, nem érez semmit. Meleg, sötét massza csorog le a falról, terül szét körülötte. Szemei üvegessé válnak, vonásai kisimulnak, már nem retteg többé.

A férfi bentebb lép. Léptei halkan koppannak a padlón. Leguggol hozzá, kisimít pár tincset izzadt homlokáról. Ugyanezzel a mozdulattal végigsimít arcán és megcsókolja a halott fiút. Elérte, amit akart. A fiú nem lehet többé senki másé... rajta kívül.

~END~

~Łastßreath~

"Ez idegesítő. Hogy lehetne bárki is boldog, akit legyőztek? Kiábrándító, ha veszítesz, de nem hiszem, hogy a kudarc azt jelentené, hogy többet meg sem fogsz sérülni. Amíg van benned eltökéltség, hogy nem veszítesz többet és mindent beleadsz, a sebek csak meg fognak erősíteni. Minél több kudarc ér, később annál fényesebben tudsz majd ragyogni. Még ha tétova is vagyok és nem tudom eldönteni mit akarok... Még ha nem is értem az igazi valómat... Talán csak egy egyszerű kölyök vagyok tele hibákkal. De hiszek... Hiszek a bennem lévő fényben."
/Shugo Chara - Hinamori Amu/

Bocsánat, hogy már jó ideje nem írtam. Meg volt rá az okom sajnos. Félő volt, hogy minden tönkremegy, és úgy is lett. Ezekről a dolgokról nem szeretnék beszélni. Még túl közeliek ahhoz, hogy felelevenítsem őket.

Továbbá rengeteg dolog történt velem. Hihetetlenül mozgalmasan indult az évem. Jelenleg is a feje tetején áll minden. Osztály szintű veszekedések, klikkesedés, hisztirohamok innen-onnan, én pedig csak sodródok az árral.

A jelenlegi feszültséget az okozza, hogy vasárnap Pestre megyünk valami rendezvényre és még csak készen sem vagyunk, de mindenki szarik az egészbe. Néhányan elmentek a színházhoz, hogy kölcsönkérjenek néhány ruhát. Meglepett, hogy nem akartak kitúrni, és nekem is hoztak egyet. (Általában mindig én vagyok, aki kimarad a dolgokból ^^") A színház kéri vissza a ruhákat hétfőn. Szombaton otthon sem leszek, és fogalmam sincs mikor érek haza vasárnap de hétfőn biosz tz, meg töri doga kicsit ki vagyok ^^" A legjobb hogy annyit mondtak mennünk kell, se semmit nem mondtak hogy mi lesz meg hol lesz csak hogy 1-kor kerülünk sorra addigra érjünk fel. (Legalábbis én ezt így tudom legjobb tudásom szerint.) Imádom az ilyen szervezést  -.-" És így is foglalkozunk ezzel az egésszel úgy istenigazából 4-en a többiek meg csak vannak és dirigálnak, szóval félő hogy vasárnapra a csapat is teljesen széthullik a veszekedések miatt. Éljenek a drámás sulik.

Na jó, hagyjuk most ezt. Nem akarok hangulatot rombolni. Csak gondoltam írnom kéne valamit.

Az ajánlott anime a Shugo Chara. 97 részes, 2 évados. Nekem tetszik, de most lusta vagyok áradozni róla. (Bishik vannak benne néhányan :P)

Zene: Stjepan Hauser and Luka Sulic - Smooth Criminal 

Most ez az amit nagyon szeretek. Félelmetesen jó.^^

Majd még jelentkezek! Minden jót! 

~Łastßreath~