2011. augusztus 5., péntek


Üdv megint.
Jó régen írtam már ide is. Igazából azt sem tudom hol is kezdjem. Minden esetre próbálok szépen, sorban haladni.

Dobozolunk. Bizony, most már elkezdtük. Most már tényleg csak arra várunk, hogy utalják a pénzt és mi is utalhassuk. Aztán beköltözünk az új házba. Az már kérdéses, hogy mikor is fog ez megvalósulni úgy konkrétan.Fogalmam sincs. Egyelőre minden zavaros még. Már így is nagyon elhúzódott a dolog.

Írás. Ez az,ami nem megy. Annyi más dolgom, van, hogy egyszerűen képtelen vagyok normálisan odafigyelni arra, hogy mit és hogyan írok le. Elhatároztam én, hogy még a költözködés előtt lenullázom magam, hogy ne legyen olyan sok a tartozásom, miután kidobozoltunk, de úgy tűnik ez sem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Képtelen voltam akárcsak egy betűt is leírni. Gyönyörű helyzet. Most egy időre offoltam is magam az oldalról. Tartson mindenki annak, aminek csak akar.Úgy vagyok vele, hogy már ez sem érdekel úgy igazán. Majd megoldom valahogy.

Ah, igen. Ultrahangon is voltam. Csodás volt,mint mindig. Most a jobb vesémben is találtak követ. Szerencsére az csak 2 mm-es, de azért lehangoló, hogy megint van... Ott is. Nem,mintha nem lenne elég az az 5mm-es a balban (Petike, mert neve is van). Majd meglátjuk mi lesz vele. Egyelőre gondot nem igazán okoztak. Azt már megszoktam, hogy néha-néha begörcsöl az egyik, meg hogy érzékenyebb ezen testrészem az időjárás változásra, de semmi komoly. Nem szeretem.

Főiskola. Sok mindenen eléggé elgondolkodtam. Nem megyek fősulira. Már csak azért sem, mert kib*szottul drága (elnézést). Nekünk meg nem épp arra kéne a pénz, hogy átbukdácsoljak 4 évet (ha nem többet). Érettségi után elmegyek dolgozni. Felvételizek közben egy kereskedelmi szakképző suliba (esti tagozatosnak, mert kell a pénz. sajnos nem bővelkedünk vele). Így suli mellett, dolgozni is tudok. Be tudok szállni majd a közös kiadásokba is. Így lesz a legjobb. Nem így terveztem, de nem lehetek folyamatosan önző. A családomnak meg -akármilyen is az a család- szüksége van rám. Talán fordítva is így van. Mindenesetre meg vannak a terveim a jövőre nézve. Csak a megfelelő profitot kell hozzá összeszednem. Egyelőre nem publikus, nem akarom feleslegesen beleélni magam semmibe, amíg nem biztos. Mindenesetre minden erőmmel azon leszek, hogy sikerüljön véghezvinnem. Nagyon szeretném.

Mit írjak még? Túl vagyok egy animén, és most egy másikat nézek. 
A Togainu no chi érdekes volt, mondjuk sok helyen talán túlságosan komolyra próbálták venni a jeleneteket. Ezen felül a vége nekem kissé zavaros volt. Túl gyorsan akarták lezárni, ahhoz képest, hogy mennyire elhúzták az elejét. Ettől függetlenül egyszer meg lehet nézni.

A másik anime, amit jelenleg is nézek az Ergo Proxy.  Érdekesnek érdekes ez is. Mondjuk ezt is túldramatizálják, de a főszereplő nőnek nagyon tetszik a sminkje. A Vincent Law és Pino páros pedig nagyon szerethető. Legalább is szerintem. Néhány szó erejéig: a jövőben játszódik, amikor a földön már rég megállt a természetes körforgás és létfenntartó kupolákban élnek az emberek, és az úgynevezett autoreiv-ek. (amolyan robotok) Feltűnik egy szörnyeteg. Vagyis kettő. Úgy nevezik őket, hogy Proxy (mily'meglepő). Sok sok sok minden történik és a "főszereplő" Re-L, és hűséges Entorauge-típusú autreiv-je útra kelnek, hogy felkutassák az eltűnt Proxyt, akiről minden kétséget kizáróan a bevándorló Vincent Law tud a legtöbbet. Meg is találják, és, hogy mik lesznek ezek után? Azt javaslom meg kell nézni. Nem rajongtam sose az ilyen mecha animékért, de ez kifejezetten tetszik. Érdekes a színvilága, tetszik a grafikája is. Ráadásul elég súlyos gondolatok vannak beleépítve. Van, hogy egy-egy rész után meg kell kicsit állni és megemészteni az információkat.


Nos. Szerintem mára legyen elég belőlem. Majd még jelentkezek.
Bai~

 ~Łß~

2011. július 15., péntek

 Yoite életem (egyik) szerelme *-*
Anime: Nabari no Ou

Üdv.
Mit is mondhatnék? Az már egyszer biztos, hogy elég érdekes időszakon vagyok keresztül. Nem ecsetelem, nincs se kedvem, se hangulatom leírni. Úgy sem érteni senki miről hadoválok.

No, akkor. Ajánlanám mindenkinek a figyelmébe a Nabari no Ou (Nabari királya) címmel ékeskedő animét. A mostani cenzúra rendszer szerint én egy 12-es pamacsot csúsztatnék a sarkába, mert nem történik benne semmi "borzalmas, brutális, stb" azon kívül, hogy meghal benne jó pár ember és nem cenzúrázzák benne a vért (aminek szerintem semmi értelme, mert attól még hogy feketére színezik a vért, az vér marad 'cebzúrázva' névvel. lol ezt sosem értettem, mindegy is). Az egész egy Rokujo Miharu nevű 14 éves kissrácról szól. Mondjuk az egész Naruto copy, de attól függetlenül élvezhető. Egyedül a klán lemészárlós, testvérharcos dolog csapta ki a biztosítékot nálam, de legalább nincsenek benne jelentéktelenül unalmas töltelék részek. Az egész anime 26 részes, ami azért egész optimális. Visszatérve Miharura, elég unszinpatikus az elején. Olyan 'Sasuke az isten és nem törődik senkivel' típus, de a sorozat folyamán gyökeresen, elég látványosan változik meg a személyisége. A múltjára abszolút nem emlékszik, azt is csak később tudja meg, hogy az ő testében van elzárva a Shinrabanshou (copy copy copy ><), ami egyébként a világ minden bölcsességének a birtokában van, stb stb... Szóval nagy a hatalma, de Miharu még nem tudja irányítani. Jönnek a "barátok" (akiket szintén nem csípek olyan nagyon) plusz a sensei,aki valójában egy gyáva alak és inkább menekül,minthogy szembenézzen a dolgokkal. No mindegy. Aizawa halhatatlan, Shimizu bosszút fogadotta bátyja ellen,mert az lemészárolta a klánjukat, de aztán a végére borzasztóan kijönnek egymással. Na jó... Hagyjuk a frászba, mert így elnézve a dolgot csak lehúzom az animét >< Pedig imádtam.*-* Márcsak Yoitemiatt is *-* Kiskorában szülei úgy kezelték, mintha meg sem született volna. Bántalmazták, azt mondták neki jobb lett volna ha meg sem születik. Miután kórházba került Hattori megkérdezte mi a kívánsága, és Yoite azt felelte, hogy azt szeretné ha eltűnne ebből a világból. Hattori kihasználta a kívánságát, azt mondta ha megtanulja a Kira használatát, és haláláig a Kairoshuut fogja szolgálni, akkor a kívánsága valóra fog válni. Ezek után Yukimi gondjaira bízták, és ott sajátította el a Kira használatát rengeteg fájdalom és szenvedés árán. Sosem beszélt, nem szólt egy szót sem, és Yukimit egy idő után zavarni kezdte, hogy a fiúnak nincs neve. Neveket kezdett felsorolni, és Yoite maga választotta a saját nevét. Mikor tudomást szerzett róla, hogy Shinrabansho felébredt elment, hogy egyezséget kössön vele. Azt akarta, hogy töröljék ki a létezését a világból. Undorodik Yukimitól, később azonban kiderül, hogy a másik fél nem is olyan érzéketlen és kegyetlen vele szemben, mint ahogy mutatja.A Yoite nem az eredeti neve, arra ugyanis nem emlékszik, ha egyáltalán volt neki. Yoite eredetileg egy macska neve volt, ő maga választotta ezt. A Kira egy olyan tiltott technika, ami álltal képes az áldozatba ereszteni saját chi-jét, ezzel belülről roppantva szét az áldozat csontjait, ennek pedig az az ára, hogy saját életerejét emészti fel. Az anime elején összesen kettő hónapot jósolnak neki az orvosok. És hát sajnos meg is hal,mert visszautasítja Miharu segítségét.
Mindig kifogom az ilyet ^^" Mindig a kedvenc szereplőm hal meg. Egyébként mélységesen meg lehet érteni Yoite érzéseit, én legalábbis nagyon szimpatizáltam vele.
Noh, akit érdekel az kukkantsa meg. Indavideón fent van mind a 26 rész magyar felirattal. ^^ Jó szórakozást hozzá!

Nemsokára elköltözünk. (yay) Persze településen belül maradunk, de hát a jó szomszédi ISZONYNAK úgy tűnik nincsenek határai, szóval inkább költözünk. xD Röhej amit csinálnak, de most már mindegy. Ha minden jól megy augusztus-szeptember környékén már költözünk is. ^^

Most jön a zenekuckó rész, mert már nincs mit mondanom így hirtelen. Ha már a Nabari no Ou körül forgott a mai bejegyzés, lessétek meg az openingjét is ^^ Nabari no Ou opening  Nekem tetszik alapvetően a zene is, meg a grafikával is ki vagyok békülve. Persze jó pár seggfej alak szerepel benne. (Yoitén kívül senkivelsem szimpatizált xD)

Idéznék egyet kedvenc írómtól, ezzel buzdítva mindenkit a boldogabb életre, mert mindenki megérdemli, hogy boldog legyen: "Két ember közt a legrövidebb út egy mosoly." ~Vavyan Fable

Mára kikapcsolom magam és elköszönök. Mindenki vigyázzon magára és másokra is, akik fontosak nekik.
További csodás napot, illetve estét!
Bai~
~Łß~

2011. július 10., vasárnap

Childrin R Skary - Newer wake up
(Fordítás)

www.youtube.com/watch  (katt a meséhez)

Egy nap elaludtam, és nem ébredtem fel többet...
és az álmomban láttam egy tündért egy virággal a kezében...
nagyon csinos volt....
de aztán szétnyitotta a fejét és MEGETTE A VIRÁGOT....
de még mindig ÉHES volt, mert körbenézet, majd rám nézett
és én tudtam, hogy meg fog enni...
de gyorsabb voltam és futottam és futottam és futottam...
de ő is futott és futott és futott... UTÁNAM!
Egyre nagyobb és nagyobb lett, félelmetes fogai voltak
arra gondoltam: 'Egy tündérnek nem kéne... vékonynak lennie?'
...és hirtelen... ELTŰNT...
mindent öszevéve... nagyon féltem az edrőben
...borzasztóan féltem, hogy egyedül maradtam a tündérrel...
már-már azt kívántam, hogy visszajöjjön...
mert várt rám...
az álombéli erdőmben nem volt éhes...
de várt rám...
mindvégig...
Egy nap elaludtam és...
NEM ÉBREDTEM FEL TÖBBET....


Eredeti szöveg:

One day I fell asleep, and I never woke up...
and in my drem I saw a fairy an she was holdin a flower
an she was sooo pretty
But then she opened her whole head and she
ATE THE FLOWER...
but she was still HUNGRY because she turned
her head and she looked at me...
and I knew that she was going to eat mebut I was faster
and I ran and ran and ran...
only she ran and she ran and she ran AFTER ME...
And all the time, she was getting bigger with scary teeth
and I thought: 'Aren't fairies supposed to be.. thiny?'
... and suddenly... SHE WAS GONE...
along with everything but the forest...
and I wa scared, even more scared
that I was with the fairy...
and I almost wished she'd come back
because whatever was waiting me
in my dream forest wasn't hungry...
but it was waiting me... anyway...
One day I fell asleep
and I NEVER... WOKE UP...

2011. július 6., szerda

Miért?

ZENE  (katt rá)

Miért?


Sokszor, borzasztóan sokszor felmerül bennem a kérdések hada. Mi vagyok? Miért vagyok? Miért itt? Miért most? A miértek sorozata pedig megállíthatatlanul furakszik be egyre inkább gondolataim közé, és minden egyes megválaszolatlan kérdésem újabb miértet szül. Néha úgy érzem, nem tartozok ide, máshol jobb lenne. Néha úgy érzem,  nem akarok innen elszakadni. Néha üvöltenék a dühtöl, amin máskor jóízűen nevetek. Néha megmosolygok olyan dolgokat, amiken legbelül megszakad a szívem. Néha csak ülök és bámulom a falat nem gondolva semmire, vagy hanyattfekszem a padlón és a plafont fürkészve gondolkodom el saját eddigi életemen.
Sok rossz döntést hoztam már, de ugyanakkor jó döntéseim is születtek, melyek elnyomták a rossz utáni kellemetlen szájjízt. Gyakra vágyom arra, hogy visszaforgathassam az idő kerekét. Ha megtehetném valószínűleg nem lennék most itt, legalábbis nem így. Túl sok minden történt már velem ahhoz, hogy ne higyjek a sorsban. Semmi sem történik ok nélkül. A rossz döntéseket is meg kell hozni ahhoz, hogy a jó úton járjunk. Azon az úton, amit valaki, valahol, valamikor megszabott nekünk. Hogy ki ez a valaki? Isten vagy Ördög? Esetleg más? Úgy gondolom ezt nem áll módomban meghatározni. Ha akarnám sem tudnám. Minden ember máshogy képzeli el.
Miért hisszük? Mi a hit? Miért van? Újabb megválaszolatlan, megválaszolhatatlan kérdések. Én azt felelném rá, hogy az elkeseredett emberi világnak szüksége van arra, hogy higyjen valamiben. Legyen az bármi, bármilyen, bárhol, bármikor. Szükségünk van kapaszkodókra, hogy tovább haladjunk, hogy képesek maradjunk az életre, a túlélésre, s ha ezt embertársainkban nem találjuk meg, hát máshoz fordulunk.
Nem vagyok vallásos. Mégis van egy sajátos hitvilágom, ahogyan mindenki másnak. Talán elvont, avagy morbid, nekem mégis megfelelő. Én így próbálok túlélni. Túl sok minden történt az életemben. Túl sok, ahhoz képest, hogy szinte alig éltem még. Már képtelen vagyok arra, hogy könnyekkel gyászoljak, sírjak a temetéseken, borzalmasnak fogjam fel a halált. Ebből a szempontból érzéketlenné váltam. Nem vagyok erős, csak próbálom annak mutatni magam. És közben már azt sem tudom mi van legbelül, mélyen a lelkemben.
Miért élünk? Miért halunk meg? Miért istenítjük, magasztaljuk a saját fajtánkat?
Nem azért lett az emberiség a tápláléklánc csúcsa, mert olyan intelligens, hanem azért, mert az emberi faj a legrohadtabb gyilkosokból áll az egész világon. Gyilkoljuk egymást a másik bőrszíne miatt. Gyilkoljuk egymást, mert "neki több a pénze", "neki olajkútjai vannak", "az ott egy terrorista".... Minden nap találkozunk a halállal valamilyen formában. Mined ez körülforog. Én már rég belefáradtam ebbe az egyre romló világba. Hol van ilyenkor Isten, aki annyira szereti "bárányait"? Sehol. A modern világ megölte Istent. Darabokra marcangolta, apró cafatkákra szaggatta. Az egyház pedig köszöni szépen, jól van. Undorodom.
Sokan azt mondják, az élet értelme a halál. Azért élünk, hogy meghaljunk. Kegyetlen dolog? Úgy vélem az. Vasald a hajad, tegyél fel hat kiló sminket, szilikon melleket, ajak dúsítót, magassarkút, rövid szoknyát! Csináld, ha jól esik. Ha meghalsz onnan nincs tovább. Mindent elveszítesz. Mindened elveszik. A munkád, a barátaid, a pénzed, a verdád, a házad, a szüleid, a gyereked... az életed. Onnan már nincs visszaút. Nem kezdheted újra. Ezért félünk olyan sokan a haláltól, az öregedéstől. Attól, hogy egy nap már nem lesz tovább. És senki sem mondja meg, az égvilágon senki, hogy mikor lesz vége. Mikor halok meg? 20 év múlva? Holnap? Netán van még hátra öt percem az életből?
Mindenesetre bolond az, aki a haláltól rettegve éli a napjait. Én is félek tőle, mert nem akarok meghalni. Annak még nincs itt az ideje. De ha egyszer eljön, már nem tehetek semmit. Harcolni úgy sem tudok ellene, így hát jobb, ha beletörődök.
Éljünk minél boldogabban, szerezzünk új barátokat és a régi barátokat se feledjük el soha! Éljünk úgy, hogy ne kelljen semmit sem megbánnunk később! Legyünk hasznosak, tárjuk ki a szívünket, a lelkünket mások felé is. Mert hiába érnek csalódások, tragédiák, az élet megy tovább és nem kérdezi meg, hogy jól vagy-e. Nem szabad leragadni a múltban. Az belülröl emészt el.
Sokan azt gondolják most, hogy: "Heh, könnyen beszélsz, de próbáld csak egyszer is megtenni, hogy túllépsz valamin minden nehézség nélkül!" Én már nemegyszer megtettem. Sok, nekem kedves személyt veszítettem már el és egyiküket sem feledem soha. Egyszerűen csak nem akarok az ő emléküknek élve önmarcangolni magam. Itt vagyok, alig tizenhét évesen. Előttem az élet és sajnos olyan dolkokat láttam már és tapasztaltam eddigi életem során, amit sokan el sem tudnának képzelni. És mégis túlléptem egytől-egyig mindenen. Túltettem magam rajta és éltem tovább, mert élni akarok! Mert nem akarok meghalni!
A miérteken felesleges gondolkodni, azt úgy sem válaszolja meg neked senki. Idővel majd megválaszolja az élet.
Az életnek éljünk, ne a halálnak!

2011. június 25., szombat

ELTŰNÖK EGY IDŐRE, NE KERESSEN SENKI....
Okokat nem mondok.
Az érintett(ek) tudják úgy is, hogy miről van szó.

2011. június 23., csütörtök

(Hikaru & Kaoru cosplay, Ouran High School Host Club anime)

'Napot...
Az elmúlt időben, amit, nos nem blogolással töltöttem, mert ezer volt a dolgom, meg kettő, elég sok minden törpént velem.
Nekiálltam nullázni Animeszerepjatek.hu-n, és nem kis meglepetésemre sikerült végig vinnem, úgy hogy csak 2 tartozásom maradt a 24 játékból, az a 2 is csak azért, mert a két személy akikkel játszok, nulláznak szintén. Én örülök azért neki, hogy 3 nap alatt sikerült lefaragnom 11 tartozást. (keveset aludt és hisztis volt)
A nullázásnak köszönhetően lett egy szerkesztőm. *büszke fej* Yama-chan, rendíthetetlenül tartotta bennem a lelket, amikor szélsőségesek voltak az érzelmi ingadozásaim *elszégyelli magát*. Közben ment az élet ASz chat-en is xD Nekiálltam szociális életet élni az oldalon, nem kímélve LÉNY társaimat saját magamtól. Ezáltal Pówni lettem. Ezt egy Hód aggatta rám, aki... nos ez a hód nem más, mint L Lawliet xD (no nem a DN-ból, csak az oldalról és szimplán 'lawliet' a neve ASz-en).
Na nézzük mi történt még~ *gondolkodik*
Nos igen, nekiálltunk (én unalomból többnyire) msn szerepjátékozni Yama-channal, és ezáltal ő lett a Seme-chanom. Azért nem sama, mert még nem elég határozott (csak akkor, ha  napszemüveg van rajta *kuncog*) Majd fejlődik, és talán eléri, hogy ne 'chan', hanem 'sama' legyen xD
Egyébként tegnap itt aludt, csak be kellett érte mennem a városba, hogy idetaláljon xD Nos igen, a tegnapi nap kész volt. Megállapítottunk, hogy borzasztóan Uruhásan viselkedik.
Így történt az, hogy felkísértem a részeg Uruhát a lakására, aki nem talált bele a kulcslyukba még harmadszori próbálkozásra sem. Mikor végre bejutottunk, be b*szta az ajtót és kiterült előtte. "Rest in peace and fly away Uru-kun..." Megnyalta az ajtót. Szerinte finom volt, mondjuk én ebben kételkedem. A lényeg az, hogy a "hűvös" lakáson vártuk a busz indulását. Ő szenvedett, én Monstert ittam. Teljes harmónia xD Aoi, nem segít Urunak, csak nézi, ahogy szenved.... Innen jön az, hogy jellemtelen bunkó vagyok xD
A buszváróban és a buszon viszont elszabadult a pokol. Hogy idézzek abból, ami körülbelül öt percenként újra és újra elhangzott:
- Beszóltál?
- Be. Zavar?
- Zavar, mert te csak egy uke vagy.
- Kuss!
- Ne kussoltass, én vagyok a seme!
- Fogd már be a szád!
- Hallgass asszony!!!

Nos igen. Akkor ezt átugorva, a többit már csak dióhéjban mesélném el, mert nem mindenre emlékszem pontosan, és mert olyan sok minden történt még, hogy lusta vagyok hosszan magyarázva leírni. 

A KÖVETKEZŐKET NEM MAGYARÁZNÁM EL, ELÉG, HA ÉN ÉRTEM ŐKET.... xD

Uruha megitta Aoi összes piáját. De meg ám... És ha Aoi nem lesz akkora alkoholista hogy megigya előle, akkor továbbra is ez lesz...xD Márpedig belőle nem lesz akkora alkesz... xD Akkor Uruha elissza a piáját...
Ó, ami nem öl meg az megerősít. Néztünk egy csomó-csomó képet (szám szerint csak 273-at), minden képen 1 avagy 2 bishi. Nem haltunk meg tőle, de megerősödtünk. Ha valaki ezek után nem hal meg, az tuti halhatatlan lesz xD Ó, igen. Átküldtem neki az összes képet.
- Ezt... mind egyesével kell elfogadni? *hisztis*
- Úgy tűnik...
- Hány kép van?
- 273....
- *nyöszörög*

"Uruha, hagyd a gyereket, inkább hagyom, hogy szétrúgjon!!!" *ijedt fej* XD
"Most miért mondod játszok én vele, legalább nem bánt téged"
 (És Aoi örül a két heti láthatásnak xD) Fájdalmas dolog a gyereknevelés...xD És ha bejön az anyja hogy "Ebből a gyerekből nem csináltok meleget!!! " az még úgy kedves dolog.xD Na igen, ha az anyja nagyon kiakad, akkor abból két heti láthatás se lesz xD (pedig Aoinak nincs is gyereke O.O) Melletünk gyerek épségben nem marad...xD És nem fizikai értelemben..xD Szellemileg tesszük tönkre ="D Mert" ha a GazettE gyerekre vigyáz" abból jó nem sül ki...xD Melletünk gyerek épségben nem marad...xD És nem fizikai értelemben..xD Szellemileg tesszük tönkre ="D Mert" ha a GazettE gyerekre vigyáz" abból jó nem sül ki...xD Kai nem kicsit akadt ki a nap folyamán...xD Reita már lelőtt volna...xD Ruki meg elfutott, mert fél a gyerekektől...xD De mi elvoltunk xD Amúgy Reita csak azért nem csapkodott meg minket, mert túlságosan lefáradt hajnali 1 és 3 között xD "Milyen nagy kezed van? Medve vagy?!" XD Hát igen ettől a mondattól Rei-chan is kidőlt...xD Na meg a többitől. XD

‎- Te vagy Micimackó?
- Én nem eszek olyan sűrűn mézet...
- Nem szereted a mézet? O.O
- De, csak nem vagyok Micimackó... xDXDXD
Meg hát a NoComment mondat: "Ha belenyomod a semébe a szemüveget, az fáj neki..." XD fail

- Játszol veleeem? *Uru-kun csillogó szemekkel pislog*
- Mit játszunk? *pontvonalpont*
- Nem szóltam semmit. ^^" *fejére húzza a takarót*
Hát jó. *vállat von* xD
 Na azért vicces volt xD elsőre még legalábbis...xD de úgy a 23. után már kicsit kezdett unalmas lenni xD De azért csak elismételgette változó időközönként xD  

Egyébként Uruha egy medve, és Aoi bement a barlangjába, mert azt hitte nincs ott. Ott volt xD

Történt még egy s más, de azokról most nem beszélek. Majd ha kicsit biztosabbak lesznek a dolgok. ^^
Csak mert annyira nagyon imádom *-*

Na, lássuk *leltáraz* 
Mai kép: pipa
Beszámoló: pipa... négyszeres pipa xD
Zene: pipa

Naccerű. Mára akkor nem koptatom tovább a billentyűzetet. ^^
Kellemes napot mindenkinek.
Bai~

~Łß~

2011. június 13., hétfő

Üdv megint.
A következő bejegyzésem siránkozó, öntépdelő, szembesítő hangulatú lesz. Ha hidegen hagy, vagy nincs türelmed/ kedved végigolvasni a saját önsajnálatomat, akkor ne olvasd tovább.

Mélypontra kerültem. Ez a hosszú hétvége cseppet sem volt pihentető számomra. Szembe kerültem önmagammal. Azóta tükörbe se nagyon bírok nézni. Legbelül egy hazug és önző alak vagyok, aki baromi jól színészkedik, hogy mindenki kedvelje vagy sajnálja. Mert rettegek attól, hogy egyedül maradok egyszer. Ezért vagyok önző. Mindenkire rákényszerítem a társaságom, ha akarja ha nem. Valaki észreveszi és megelégeli, valaki pedig nem.
A múlton már nem lehet változtatni, bár szívesen megtenném. Ha nem lennék ennyire magamnak való, sok dolog most nem úgy lenne, ahogy most van.
Volt/van valaki az életemben, aki nagyon fontos volt. Neki tényleg soha nem hazudtam. De bármilyen közel is álltunk egymáshoz, legbelül rettegtem attól, hogy tényleg megismer, és megtudja, hogy milyen is vagyok valójában. Részben ez miatt az elzárkózottság miatt veszítettem el. Elvesztettem a bizalmát, csalódott bennem. Bár ezt akkor még nem értettem, most már azt hiszem jól tudom mire gondolt. Megbánni megbántam. De bocsánatot nem kérhetek, nem arra van szüksége. Bár mostanában néha napján szóba állunk egymással, nem valami biztató a lelki állapota. Úgy érzem, nagy részben miattam jutott erre a mélypontra. Sokkal rosszabb neki, mint nekem bármikor volt. Hánynom kell magamtól.

A péntek délutánt végigbőgtem. Kétségbeestem attól, amit magamban találtam, mert az önzőségen kívül nem találtam semmit. Úgy vagyok, hogy nem vagyok. Kissé ironikus. Undorodni kezdtem mindattól, amit eddig tettem. Sosem volt ekkora halálvágyam. Ha nincs két igazán szeretni való, önzetlen illető már a boncasztalon feküdnék, úgy gondolom. Egyikük Niji volt, akit ha idéznék annyit mondott, amitől végleg elszakadt a cérna: "Te vagy a kedvenc nyomim." A másikuk (bocsánat nem akarok nevet írni) szintén próbált már-már kétségbeesve lebeszélni arról, hogy hülyeséget csináljak. Hálás vagyok nekik, tényleg. Bár ezt is nevezhetnénk önzőségnek. Ha ténylegesen meg akartam volna halni, nem szólok róla senkinek. De beismerem: szükségem volt valakire, akinek (még ha csak felszínességből is) fontos vagyok.
Már nem igazán tudom ki az aki tényleg magamért szeret és ki az aki átlát a dolgokon, mégsem tesz semmit. Nem tudom kinek hihetek, és kinek nem. És mára már mindennél jobban rettegek attól, hogy saját magam miatt maradok egyedül. Nem így kellett volna megszereznem mások szeretetét, most már jól tudom.
Valaki azt mondta nekem, ha beismerem magamnak a hibáimat, az már egy lépés afelé, hogy tegyek ellenük. Remélem igaza van.

Különös, kifacsart álomképek kísértenek még napközben is olykor. Kezdem úgy érezni, hogy lassacskán végleg becsavarodok. Ha tükörbe nézek, nem azt látom, amit látnom kéne, s néha elbeszélgetek saját tükörképemmel, ha nincs körülöttem senki.
Rengeteget fáj mostanában a fejem, és nem használ neki semmiféle fájdalomcsillapító. Nem is olyan eredetű a fejfájásom, amit gyógyszerrel el lehetne űzni, de erről most még nem beszélhetek.

Néha jól lenne még közel lenni hozzá, mint ha mi sem történt volna. Álmaimban sok, vele közös emlékem tér vissza mostanában, és néha könnyes szemmel ébredek fel. Fáj még...

~Łß~